A HALDOKLÓ TABÁNBÓL ÉJJELI MENEDÉKHELY

Lestyán Sándor riportja 

a Friss Újságban (1934 jan 21

Romok  között,  odúkban  tucatjával  laknak  a szegények — 150  munkás  28  filléres  órabérért  dolgozik  a  Tabán  lebontásán

Háborús képe 

van a halálra  ítélt Tabánnak,  mely  félig romhalmaz már.  Mintha  nehéz  gránát  pusztította  volna  el  Buda  régi  emlékeit, az  apró  hátakat,  a  girbe-gurba  uc- cákat,   a   lépcsős   kapaszkodókat, mindent,  mindent,  ami  a  múltbeli romantikát  jelentette.   Pedig  nem gránát  söpörte  el  a  Tabánt.  Szorgos  munkáskezekben  csákány,  ásó, feszitővas   bontja  a  tetőzetet  és  a falakat.  A  használható ajtókat,  ablakfóliákat,   gerendákat   halomba gyűjtik,  a  téglát  és  a  köveket  kupacokba  rakják,  a  vállalkozó,  aki a fővárostól   megvette   a   Tabán ócska   házait,   mindezt  el  akarja adni,  hogy   más   építkezésnél  felhasználják.

Lassan,  nagyon  lassan  halad  a lebontás  munkája.    Összesen   150 munkás   dolgozik,   pedig elkelne tízszer annyi  is!   Ha   továbbra   is ennyi  marad  a  létszám,  akkor  májusra  még  nem  tűnik  el  a  Tabán. Pedig  ez  a  terv.  

          Májusban  kellene megkezdeni  az újjáépítést.  A  munkások 28 fillér  órabérért  dolgoznak. Az  egyik  ezt  mondja:

—  Bizony  nem  sok  ez  a  28  fillér, másutt   35   fillért    fizetnek.    De mit   csináljunk.   Kényszerhelyzetben  vagyunk. Ki  vagyunk szoloál- tatva a munkaadónak. Eddig 8 órát dolgoztunk  naponta.  Most  9  és  fél órát  dolgozunk.

Az  utolsó  négy  lakó 

Csak  a csákányok  csattogása  hallatszik  és «gy-egy  moraj,  amikor  a  téglafal leomlik.   A  tetőzetet  már  minden házban   lebontották.   De  a  kopasz falak  mág  sok  helyen  állnak.   És négy  lakó  még  ottmaradt.  Négyen a  sok  ezer  közül,  akik  legnagyobb része  itt született, itt  élte  le  ifjúságát,  ide  kötötte  a  foglalkozása,  a mestersége,   a   megélhetése. Egyeseknek   nagyon keserves  lett  a helyzetük,  hogy  el  kellett   költözniük  más  vidékre.  Kopottas  ruhában,   meglett   férfi   nézi  a  bontás munkáját  és  csendesen  mondja:

A sógorom lakott abban a házban....

Családostól.  Mozgó-virsliárus volt. A környéken  megvoltak a  vevői,  ismerték,  vártak  rá.  hogy  mikor  jelenik  meg  a  forró  virslivel. Most  a  Klauzál  uccába   költözött. A  foglalkozását  nem  adta  fel,  de hosszú  hónapokba  telik, amíg uj vevőkört  szerez  magának...   És igy  jártak  az iparosok  és mesteremberek,  a boltosok  és  a napszámosok  is.  Az  idegenben  lassan  találják  meg  a  boldogulást,  közben a  gondok  és  az  adósságok  szaporodnak ...

Május  elsejére  el  kell  költöznie az  utolsó  lakónak  is. 

  Az  Aranykakas  ucca  21.  számú  házban,   a Holdvilág  ucca  17.  számú  házban és  a  Naphegy  ucca  82.  számú  

   Az utolsó menedékhelyek egyike Kör utca 17

házban.  továbbá  a Kör ucca 17. számú házban  még  ottmaradtak  a  lakók. ök  az  utolsó  mohikánok.   Ök  búcsúznak  utoljára  a  Tabántól,  azok nevében  is.  akik  már  régen  kiköltöztek.

Aki  megvette  a  házat, hogy  ott  maradhasson

A  Kör  ucca  17.  számú   házban csak  a  gyerek  van  otthon.  Az  apa és  az  anya  munkába  mentek.  Az udvaron  haragos  kutya  csahol  a kopasz,  öreg eperfa  körül  és barátságtalanul  csattogtatja  fogát  a  látogatók  felé.   A  gyerek  a  kutyát csititja  és  értelmesen  beszél:

—  Mink   megvettük  a  házat   a vállalkozótól.  Nem  tudom  egészen biztosan,   gondolom, 160  pengőt fizettünk  érte.   Azért  vettük  meg, hogy   bennmaradhassunk.   Aztán meg  azokat   a   részeket,   melyek használhatók,  majd   eladjuk.   így csak   május  elsejére  kell  kimennünk. Ha  nem  vesszük  meg,  a  vállalkozó   akkor   bontatta  volna  le, amikor  neki  tetszik.

Arra  a  kérdésünkre, hogy mások is megvették-e  a  házakat,  a  gyerek  azt  feleli,  hogy  tudomása  szerint többen  megvették,  de  nem azért, hogy benne maradjanak, hanem  hogy  eladjak   téglát, a faanyagot,  a  cserepet  és  a  vasakat.

Ezen az apró nyíláson bújnak be az éjszakai szállásra

A  Tabán  legújabb  lakói

Meg  egy  érdekessége  van  a  haldokió,  félig  romhalmazban  heverő Tabánnak.  A  romok  között,  a  leglehetetlenebb  odúkban,   tucatjával találnak  éjjeli  menedékhelyet  azok a  szegénysorsú emberek,   akiknek nincs  lakásuk  és a  menhelypénzt sem tudják megfizetni.  A  késő  délutáni  órákban,  mikor beáll  a  szürkület,   lassan,   óvatosan   jönnek ezek  a  szegénysorsuak, apró   batyuikkal,     rongyaikkal, legnagyobbrészt    férfiak,  de    sokkal együtt  jön  az  asszony,  meg  a  gyerek  és  elfoglalják  ideiglenes  éjszakai  vackukat. Pincékben,  kamrákban,  eldugott,  udvari  szobákban húzódnak  meg  titokban,  a   rongyaikat  kiteregetik  a  földre,  néha- néha,  a  nagy   hidegben  tüzet   is gyújtanak,  de  óvatosan,  hogy   a tűz  fénye,  vagy  a  füst el  ne  árulja őket.   Sokan  már  kényelmesebben berendezkedtek.    Szalmát   hoztak magukkal  valahonnan  és  szalmán alszanak.  Mutattak  a Friss  Újság munkatársának   egy   régi    falba vájt  nyilast,  mely alig  fél  méter magas  és ugyanolyan  széles.  Ez  a nyilas  széles,  tágas  földalatti,  kifalazott pinceoduba  vezet.   Csak nagy  üggyel-bajjal  lehet  bejutni  a nyiláson,  de  az odúban  szalma van a  nyirkos  földön  és  szanaszét  heverő   rongyok,  egy  törött  tükör, egy  ócska  mosdótál  és  egy  rozoga szék  mutatja,   hogy   itt   emberek laknak!

A  Tabán  félig  romhalmazban  is a  szegények  barátja.  Lakást  ad  a télben  a  lakásnélkülieknek!  

A  Tabán  a  kisembereké   volt   mindig.

 A  tehetőseknek   legfeljebb   látványosságot,  szórakozást  jelentett, de életé   összeforrt  a  szegénysorsuak életével. És  ez maradt  romokban is.

Lcstyán  Sándor.

                                

1934 janár 21